Az
Év Emlőse: A molnárgörény (Mustela eversmanii)
A
molnárgörény a nyílt élőhelyek – mezők, szántók – ragadozója. Hazánkban
jelentős állománya Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Hajdú-Bihar
és Csongrád-Csanád vármegyében található. A hazai emlősfauna alulkutatott
képviselője rejtett életmódja és alacsony egyedszáma miatt csak ritkán kerül
szem elé. Kerüli az erdőket és az emberi településeket. Föld alatti búvóhelye
gyakran elhagyott – és azokénál nagyobb termete miatt tovább bővített –
hörcsög- és ürgejárat. Időszakosan több kotorékot is váltogat, néha kazlakban
is megpihen. Kölyökneveléskor viszont hetekig egy búvóhelyhez ragaszkodik.
Ilyenkor a szülők aktivitása is megváltozik, hiszen a görénykölykök szinte
csak nappal bújnak elő játszani a kotorékból. Igazán agilis ragadozó, főként
éjszaka jár vadászni.
A
faj 1974 óta védettséget élvez Magyarországon. Nyílt mezőkhöz, szántókhoz,
füves legelőkhöz kötődése, emberkerülő volta és táplálékbázisa miatt Európában
a molnárgörény erőteljesen visszaszorult. A görényekre veszélyt jelentenek az
utak is, ahol sűrűn esnek gázolás áldozatává. Ezen kívül az agrárkörnyezetben
előforduló nem szelektív rágcsálóirtó módszerek (méregkihelyezés, csapdázás),
prédaállatok gyérülése vagy különböző irtószerek szervezetükben történő
felhalmozódása közvetett mérgezés által okoz kárt a molnárgörény-populációban.
Az
Év Madara: Énekes rigó (Turdus philomelos)
Az
énekes rigó, 2026 Év Madaráról elmondható, hogy életmódja és táplálkozása a
fekete rigóéhoz (Turdus merula) hasonló, de jobban kötődik az erdei
élőhelyhez, egyik régi magyar elnevezése így "erdőrigó" volt.
Táplálékát elsősorban giliszták és csigák képezik, de hernyókat, lószúnyogokat
és egyéb rovarokat is zsákmányol. Ősszel főként gyümölcsöket, bogyókat
fogyaszt. Magyarországon igen gyakori fészkelő. Fészke igazi remekmű, belsejét
nyálával kevert korhadó faanyaggal simára tapasztja. A telet főként a Mediterráneumban
tölti, de vannak áttelelő példányai is. A költési időszakban hazánkban
megfigyelhető rigók közül a legkisebb termetű, leginkább a szőlőrigóval (Turdus
iliacus) téveszthető össze, amely viszont téli vendégként fordul elő
nálunk. Az énekes rigó éneke egészen egyedi: változatos strófáit minden esetben
kétszer-háromszor megismétli, emiatt kezdő madarászok is könnyen felismerhetik.
Védett
faj, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.
Az Év
Fája: Kecske fűz (Salix caprea)
A
kitüntető címért a verseny végig rendkívül szoros volt két fafaj, a kecske fűz
és a rezgő nyár között. Összesen 2050 szavazat érkezett be, melyek összesítése
alapján az első helyet, 745 szavazattal a kecskefűz, a második helyet alig
kettő szavazattal lemaradva (743), a rezgő nyár, míg a harmadik helyezést 562
szavazattal a hamvas éger érte el.
A
húsvéti barkát részben a kecske fűz faj szolgáltatja, fatermetű egyedei viszont
ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették, s ma
is igyekeznek felverődő egyedeit visszaszorítani. Egyetlen fűzfajunk, amely
többletvíz nélkül él, az Alföldön kimondottan ritka.
Az
Év Rovara: Párducfoltos hangyaleső (Dendroleon pantherinus)
A
párducfoltos hangyaleső a hazai hangyalesőfauna közepes termetű faja; hegyes
szárnyai kissé hosszabbak, mint a teste. Magyar neve a tudományos név
fordításából eredeztethető, ami utal az elülső szárny hátsó szegélyén lévő
„párducfoltra” (vagy szemfoltra). Ez a háztetőszerűen összecsukott szárnyakon
látható a legjobban. A szárnyát további mintázati elemek is díszítik. Nagyon
dekoratív megjelenésű rovar. Teste többnyire sárga, karcsú lábai meglehetősen
hosszúak és vékonyak. Csápja is hosszú, vége enyhén megvastagodott.
Az
imágók gyengén repülnek, a mesterséges fény vonzza őket. Nyár közepén rajzanak,
éjszaka párzanak, petéiket faodvakba helyezik. Fejlődésmenete egy évig tart;
három lárvastádium után bábozódik. A lárvák és az imágók is ragadozó életmódot
folytatnak. A lárvák a faodvakban más rovarok lárváit és imágóit zsákmányolják.
Jellegzetességük, hogy tölcsért nem építenek, és dús testszőrzetet viselnek.
Hazánkban
természetközeli élőhelyeken, domb- és hegyvidéki melegkedvelő erdőkben és nagy
folyók menti ligeterdőkben fordul elő, de lárváját kimutatták régi épületek,
erősen szuvas tetőszerkezeti famorzsalékában is.
Palaearktikus
faj, elterjedése Európától Észak-Kínáig húzódik. Hazánkban ritka, mert odvasodó
fákból is egyre kevesebb van az erdeinkben.
Magyarországon
védett, természetvédelmi értéke: 50.000 Ft – írta a Magyar Rovartani Társaság a
jelölteket bemutató ismertetőjében.
Az
Év Gombája: Csoportos csiperke (Agaricus bohusii)
A
csoportos csiperke a fajcsoportra nem jellemző tulajdonságáról kapta nevét.
Mindig több példány jelenik meg szorosan egymás mellett. A nagyobb termetű
csiperkékhez tartozva egy népes csoport súlya a kilogrammot is meghaladja.
Megjelenésére
jellemző, hogy kalapját koncentrikus körökben nagy durva barna pikkelyek
borítják, közöttük a fehér kalapbőr látszik. Lemezei fiatalon szürkés
rózsaszínűek, később sötétbarnák. A tönk lefelé orsósan elvékonyodó, kettős
peremű, de gyenge gallérja, illetve számos pikkelykés öve van. A gomba húsára
jellemző, hogy az érintésre, sebzésre erősen vörösödik, ez leginkább fiatal
lemezein, kettévágva húsán tűnik fel. Ez vágásra fehér, de gyorsan vörösödik,
majd barnul. Kellemes enyhe illata van. Jóízű.
Júliustól
novemberig, mindig erdőkben, ligetekben terem, elterjedt, de nem gyakori,
kímélendő gomba. A csoportos csiperke ehető, de védett faj, természetvédelmi
értéke 5000 Ft egyedenként.
Az
Év Hala: Vágótok (Acipenser gueldenstaedtii)
A
vágótok (Acipenser gueldenstaedtii) az ősi megjelenésű tokfélék egyik
hazánkban is előforduló képviselője. Orra rövid, tompa, bajuszszálai nem érik
el a felső ajkat, teste megnyúlt, oldalán és hátán nagy és éles vértpikkelyek
sorakoznak, melyek különösen a fiatal példányokon szembetűnők. Nevét is ezekről
a vértekről kapta, egy óvatlan mozdulat is elég lehet ahhoz, hogy felsértse az
ember bőrét.
Tengerben
élő vándorhalként a folyókat korábban csak a szaporodási időszakban kereste
fel, hogy ikráit a nyílt, sóderes mederfenéken szórja szét, ám a Vaskapu
megépítése a vándorlási útvonalára leküzdhetetlen akadályt jelentett. Nagyra
növő hal, az idős példányok hossza akár a két métert is meghaladhatja.
Magyarországon időről-időre előkerül egy-egy példány, ám ezek feltehetően
telepítésből származnak. Egyes tengerparti országok halászfogásai között a mai
napig rendszeresen előfordul, nálunk azonban a kecsegével ellentétben
feltehetően nincs önfenntartó állománya. Védettsége a telepített példányok
megtelepedését szolgálja. Természetvédelmi értéke 50 000 Ft.
Év
Lepkéje: Nagy tűzleke (Lycaena dispar rutilus)
A
nagy tűzlepke a Vörös Könyvben a veszélyeztetett (endangered) fajok között
szerepel. Az Európai Unióban Natura 2000-es jelölőfaj. Hazánkban védelem alatt
áll, pénzben kifejezett értéke 50.000 Ft. Magyarországon a Nemzeti
Biodiverzitás-monitorizó Rendszer fontos gerinctelen faja.
A
nagy tűzlepke nálunk még szinte minden síkvidéki üde, nedves élőhelyen
előfordul, de erdőterületeken inkább csak a szegélyekben, illetve az
irtásterületeken találkozhatunk vele. Kifejezetten kedveli a láp- és
mocsárréteket, a patakvölgyeket, a vízfolyásokat kísérő magaskórósokat,
gyepeket, az öntésterületeket, a kaszálókat. Középhegységeink magasabb
régióinak erdeiben csak nagyon ritkán megfigyelhető. Évente rendszerint két
nemzedéke repül, azonban kedvező időjárás esetén egy részleges harmadik nemzedék
is lehetséges. A hím lepkék területtartók, foglalt revírjüket hím fajtársaiktól
erőteljesen védik. A nőstények hajlamosak a kóborlásra, ami a faj védelme
szempontjából azért fontos, mert kóborlásuk során új élőhelyeket is
benépesíthetnek.
Nagy
tűzlepkéink fennmaradást leginkább élőhelyeinek átalakulása veszélyezteti, ami
történhet emberi tevékenység miatt (élőhelyeinek lecsapolása, kiszárítása,
felszántása, túllegeltetése, nem megfelelő időben és módon végzett kaszálása,
beépítése, egyéb gazdasági célokra történő hasznosítás, stb.). Sajnálatos, hogy
a globális felmelegedés a Kárpát-medencében sokkal intenzívebben jelentkezik,
mint más közép-európai területeken, ugyanis a ma már jellemző forró, és
aszályos nyarak a nagy tűzlepke élőhelyeinek jelentős részét alkalmatlanná
teszik a faj túlélésére. Fentiek miatt indokolt, hogy 2026-ban a hazai lepkék
közül a nagy tűzlepkére nagyobb társadalmi figyelem irányuljon.
Év
Vadvirága: Homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica)
A
hazai árvalányhajakat, még inkább a tollas szálkájú árvalányhajakat a legtöbben
ismerik. Azt már inkább csak a szakmabeliek tudják, hogy nálunk összesen 6,
ebbe a csoportba tartozó árvalányhaj-faj él, amik elkülönítése nem mindig
egyszerű, a termés mérete és a rajta húzódó szőrsorok mintázata segít ebben.
Mivel a homoki árvalányhaj - nevéhez méltón - nyílt homoki gyepeink jellemző,
társulásalkotó faja, így ha nem is 100%-os biztonsággal, de viszonylag könnyen
azonosíthatók az ilyen helyen élő árvalányhajak ezzel a fajjal (esetenként a
hegyi árvalányhaj is megjelenik hasonló homoki termőhelyeken).
A
homoki árvalányhaj, mint az alföldi homokpusztáink jellegzetes faja, elsősorban
a Duna-Tisza közén fordul elő, ahol sokfelé tájképileg is meghatározó. Kisebb,
elszigetelt előfordulásai ismertek (voltak) a Középhegység peremein, a
Kisalföldön és a Nagykanizsa körüli homokpusztákon is. Kisebb állományai közül
sok megsemmisült az utóbbi időben a különböző beruházások, emberi beavatkozások
következtében. Hasonlóképpen szűntek meg állományai a Homokháton is, ebben a
régióban azonban arra is van példa, hogy korábban bolygatott területeken,
felhagyott szántókon, autópályarézsűkön is nagy számban megjelenjen. A terület
mind drasztikusabb kiszáradása számos növényfajt sodort az eltűnés közelébe, a
homoki árvalányhaj viszont ennek a folyamatnak a nyertese is lehet. Szüksége is
van erre, ugyanis világállománya igen kis területre korlátozódik: hazánk
mellett Ukrajnában a Dnyeper menti homokterületeken jelenik meg, és kisebb
foltokban Oroszország délkeleti részének homokterületein, elszigetelten pedig
Európa néhány más homokterületén is.
A
faj védelmét és fennmaradását leginkább élőhelyeinek, alkalmas termőhelyeinek
megőrzésével lehet biztosítani.
Szűk
elterjedési területén túl izgalmas sajátsága terméseinek viselkedése: ha
nedvesség éri magukat a terméseiket, a hosszú szálkák (hajak) megcsavarodnak,
és elkezdik befúrni magukat a talajba - így kerülve el, hogy a pusztákon
gyakori szelek idő előtt tovafújják őket.
Legközelebb,
ha május végén vagy júniusban az M5 autópályán utazunk végig, figyeljük az út
menti területeket, ugyanis könnyen láthatunk virágzó vagy már termést érlelő
árvalányhaj-foltokat. Ha pedig alaposabban is kedvünk volna megfigyelni, milyen
a növény megjelenése, bátran keressünk egy jobb állapotú homoki gyepet, ahol
közelebbről is megismerkedhetünk az idei Év vadvirágával.
Az
Év Gyógynövénye: A kerti kakukkfű (Thymus vulgaris)
A
kakukkfű azon fontos gyógynövények közé tartozik, amelyek egyszerre vannak
jelen a gasztronómiában fűszerként, valamint a népi és modern
gyógyászatban is.
A
kerti kakukkfű (latin nevén Thymus vulgaris) mediterrán eredetű,
Magyarországon termesztett félcserje, amelynek virágzó hajtását évszázadok óta
alkalmazzák gyógyászati célokra.
Gyógyászati
jelentősége messzire nyúlik vissza az időben. Már az ókorban is ismerték erős
fertőtlenítő hatását, holttestek balzsamozására, harctéri sérülések kezelésére,
valamint járványok idején füstölőként és bedörzsölő szerként használták. A
kakukkfű nemcsak gyógynövényként, hanem fűszernövényként is kiemelkedő, a
mediterrán konyha alapfűszerei közé tartozik, illóolaját pedig a kozmetikai- és
illatszeripar is széles körben alkalmazza.
A
kakukkfű készítményeit ma elsősorban felső légúti fertőzések kezelésében
alkalmazzák, felső légúti hurut, bronchitis tüneteinek enyhítésére használható,
de (étvágyjavító hatása miatt) alkalmazzák enyhe emésztési panaszok és
étvágytalanság esetén is.
